Egyszer azt olvastam egy számmisztikával foglalkozó könyvben, hogy az ember 49. éve, azaz a 7. hetes azért fontos, mert addigra fel kell dolgoznia a múltját, tisztában kell lennie magával: mit hozott, mik az erősségei, a múltbéli fájdalmaknak már bölcsességé kellett válniuk. Ily módon szellemi-lelki értelemben újraszületettként kezd új karma építésébe. Ha ezt lefordítom az emberi élet hagyományos szakaszaira, olyan, mintha ekkor érnénk el a felnőttségünket. Egészen szívvidító dolog, de totálisan szembe megy korunk szokványos gondolkodásával.
Tegyük a kezünket a szívünkre! Hányszor gondoltuk azt, persze még fiatalabban,hogy egy ötven éves ugyan már minek teper? Kinek? Mit akar még? De ha megfordítom a fókuszt? Akkor az jön ki, hogy éppen nem vége van valaminek, hanem elkezdődik a spirituális, szellemi, lelki felnőttkorom.

Te mit gondolsz ?
Kedves angelgrass! Nagyon örülök,hogy egyetértünk! Köszönöm szépen a jókívánságot, és én is viszont kívánok Neked nagyon boldog új évet..!
Sok szeretettel: szmacs
Kedves szmacs! Köszönöm igényes hozzászólásodat, szívemből szóltál! Bizony lehet és kell is álmodozni, terveket kovácsolni, ami egyet jelent az ÉLET megbecsülésével. Nagyon boldog új évet kívánok Neked sok szeretettel!
kedves Angelgrass! Én is olvastam,hogy a 49 év olyan vízválasztó, az ember már tudja mit akar, úgynevezetten ekkorra érik meg.. már sok mindenen túl van és már tudja mit csinálna másként, és mit szeretne még..és valóban egy új karmát épít, kiváltképp,ha a régit letette..megcsinálta amit előző életében elmulasztott. Letörlesztette az adósságát. Igen vannak akik mondják, ugyan mit akar még? De sokan mondják ugyan fiatal vagy még miért ne tennéd ezt vagy azt ha szeretnéd! Soha semmihez sincs késő! És ha azt teszi az ember amit szeret, nem is recsegnek úgy azok az izületek, és és sok minden más.. egy nyugdíjas is tanulhat új dolgokat,hiszen több ideje marad, és amire azelőtt nem volt ideje most végre megteheti,már megvan hozzá a bölcsessége,hisz sok mindent megélt-átélt és a spirituális útján ekkorra tud kiteljesedni.És aki ezt az utat járja már nem foglalkozik azzak ki mit mond, sőt olyan emberekkel hozza össze a sors,akik hasonlóan gondolkodnak mint ő. Igen szerintem lehet új dolgokon agyalogni…